Ha visszaemlékszem azokra a fő hatásokra, melyek a jóga felé tereltek, három meghatározó dolgot tudnék kiemelni. Az egyik, hogy kisgyerekkorom óta szerettem mozogni, de elsősorban táncolni. 16 éven keresztül a szabadidőm nagy részét Sum Anikó (gyógytornász, táncpedagógus) modern tánc óráin töltöttem. Jóga Andival Már 7-8 éves korom környékén elvarázsoltak a különböző testi adottságok, a test tudatos használata, de valahol mindig éreztem, hogy egy-egy mozdulat mégis valamilyen belső energia által manifesztálódik és válik egyedivé. Kerestem a személyiséget a mozdulatok mögött. A másik fontos hatás a spirituális világ, valamint a személyiségfejlődés területe, melyek foglalkoztattak. Végül pedig, közgazdasági tanulmányaim végeztével egyértelműen éreztem, hogy el kellene indulnom egy kevésbé materiális úton is. A jógával közelebbről 9 évvel ezelőtt ismerkedtem meg, amikor egy fővárosi jógastúdióba látogattam kíváncsiságból. Megragadott a hangulat, a számomra akkor még ismeretlen szanszkrit kifejezések és az a gyakorlatsor, ami kihívást állított elém. Meglepődtem, elfáradtam, kíváncsi lettem és a napokig tartó izomláz emlékeztetett az érdekes élményre. Kutakodni kezdtem, meglátogattam több jógastúdiót.

Hatha Jóga a sóbarlangban

Soóky Andrea oktató

2012-ben rátaláltam a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolára és elkezdtem tanulmányaimat jógamester szakon. Éreztem, hogy helyemen vagyok és úgy tűnt, gyermekkori indíttatásom itt kiteljesedni látszik. 2016-ban vaisnava jógamester diplomát szereztem. 2017-ben kislányommal a pocakomban kiegészítettem Kismama és Baba mama jógaoktatói oklevéllel.  5. éve oktatok hatha jógát. Hitem szerint egy jóga óra: – kíváncsiságot ébreszt – az elmét megzabolázza – a testet átmozgatja – képessé tesz – önbizalmat ad – morálisan helyre tesz – érzelmileg feltölt Oktatóként a célom, hogy hitet adjak a gyakorlóknak a jóga útján, eszközt a testi és lelki blokkok oldására. Várlak szeretettel hétfőn és szerdán! Soóky Andi